
1988-ban születtem Budapesten. Első hangszerem a cimbalom volt – a budapesti Bartók konziban végeztem klasszikus cimbalom szakirányon. Azóta számos hangszeren tanultam és tanulok. Megfordultam rock, metal, pop, hip-hop, jazz, historikus formációkban, kortárs zenei műhelyben, ír népzenekarban is, mai napig progresszív könnyűzenét (prog metal, trip-hop, crossover) hallgatok legtöbbet a népzene/világzene mellett. Több szakba is belevágtam az LFZE-n, végül a Zeneipari Hivatal berkeiben szereztem zeneipari menedzsment szakképesítést 2020-ban.
2007 óta vagyok a Góbé tagja, alapító tagként.
Nagyjából egy évtizede szolgálok színházakban előadóként és zeneszerzőként, jelenleg az Örkény Színház kötelékét erősíthetem, korábban más vidéki (Sopron, Eger) és budapesti (Nemzeti, Karinthy, Operett) intézményben, valamint filmek, rádiójátékok zenei anyagán dolgozhattam.
Emellett táborokban, kurzusokon tanítok, gyerekműsorokat, hangszerbemutatókat tartok, szabadúszok, előadást szervezek, vagy a PásztorHóra ügyeit intézem újdonsült menedzserként, ahol előadóként is játszom.
Szabadidőmben olvasni, filmezni, színházba és múzeumba járni, túrázni, barlangászni, via ferrátázni szoktam.